Indulhatunk, Edit néni? címmel abszurd komédiát mutatnak be Zsurzs Kati főszereplésével március 7-én a Dante Közösségi Alkotótérben a Déryné Program támogatásával.
Megjelent a Petőfi Sándor összes versét tartalmazó kritikaikiadás-sorozat utolsó, hatodik kötete, amelyben az 1848-1849-es ...
A 2024-es párizsi olimpia magyar sportolóiról, Balogh Géza rendezőről, a közösségi média közbeszédet formáló erejéről és egy ...
Tavasszal a cannes-i filmfesztiválra utazhat el az európai filmes kihívás, a European Film Challenge (EFC) hatodik ...
A Franz Ferdinand lesz a zenei kínálat sztárfellépője idén a Művészetek Völgyében. A fesztivált július 18-tól 27-ig rendezik meg a Balaton-felvidéken, Kapolcson, Taliándörögdön és Vigántpetenden - köz ...
A következő években is garantált a közös működtetésű színházak állami támogatása a Kulturális és Innovációs Minisztérium ...
Megújul idén a gyulai vár, a kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori ...
Új helyszínen, a Bálnában lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyet október 2. és 5. között rendeznek meg. Az ...
A Gyergyószárhegyi Művésztelep 64 alkotójának munkáiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban március 7-én az erdélyi művésztelep ...
2025 februárjában megrendezésre került a Veszprémi Nemzetközi Felnőttbábfesztivál, melyen hazai és környező nemzetek által ...
A Ferenczi Noémi-díjas grafikus "Álló/Mozgó – mindegy" című tárlatát február 13-án mutatják be.
A cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik a Puskin moziban - ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results