Már az első tavaszi forduló helycserét hozott az élen a labdarúgó NB II-ben. Hiába került ugyanis az eddigi listavezető ...
Szent Balázs vértanú püspök liturgikus emléknapján egy csoportnyi szlovákiai magyar hívő – főként pozsonyiak –, valamint Budapesten élő- vagy dolgozó szlovákiai magyarok, illetve a pozsonyi ...
Súlyos elmezavarban szenved a férfi, aki felmászott a Szent Péter-bazilika főoltárára, és megrongálta a gyertyatartókat – közölte a szentszéki szóvivő. A közösségi oldalakon péntek este terjedtek el a ...
A katolikus egyházat szabályozó törvénykönyv, a kánonjogi törvénykönyv 1210-es kánonban kimondja, hogy „szent helyeken”, mint például a Szent Péter-bazilikában, „csak azok a dolgok megengedettek ...
Takács Péter egészségügyi államtitkára hétfőn bejelentette, hogy megújult a Bajcsy-Zsilinszky Kórház kardiológiai osztálya, és erről a hírről a kormány, illetve a Fidesz is beszámolt. A 444 szerint ...
A honvédelmi és rendvédelmi szervek, valamint a vasutas szervezetek vezetői, illetve az ezeket felügyelő minisztériumok főosztályvezetői kizárólag járóbeteg-ellátásra jogosultak. Emellett Kovácsné dr.
Agyi vagy gerinctrauma következtében mozgásukat vesztett felnőtt és gyermek páciensek neuro- és mozgásszervi rehabilitációja vált hatékonyabbá tavaly óta a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórházban. Egy ...
Gábor Zsazsa özvegye, Frédéric von Anhalt herceg Magyarországra tart / Fotó: Pozsonyi Zita A nemrégiben még életveszélyes állapotban kórházba kerülő Gábor Zsazsa özvegye saját felelősségre otthagyta a ...
– A családokban van az ország és a nemzet jövője, nekik köszönhetően újul meg az élet mindenhol, ahol magyar emberek élnek – mondta az Országgyűlés elnöke szombaton az Országházban, a Kárpát-medencei ...
Connecting decision makers to a dynamic network of information, people and ideas, Bloomberg quickly and accurately delivers business and financial information, news and insight around the world ...
Some results have been hidden because they may be inaccessible to you
Show inaccessible results