Megjelent a Petőfi Sándor összes versét tartalmazó kritikaikiadás-sorozat utolsó, hatodik kötete, amelyben az 1848-1849-es ...
A 2024-es párizsi olimpia magyar sportolóiról, Balogh Géza rendezőről, a közösségi média közbeszédet formáló erejéről és egy ...
Tom Tykwer Das Licht (A fény) című családi drámájának díszbemutatójával nyílik meg csütörtökön a 75. Berlini Nemzetközi ...
Tavasszal a cannes-i filmfesztiválra utazhat el az európai filmes kihívás, a European Film Challenge (EFC) hatodik ...
Indulhatunk, Edit néni? címmel abszurd komédiát mutatnak be Zsurzs Kati főszereplésével március 7-én a Dante Közösségi Alkotótérben a Déryné Program támogatásával.
A következő években is garantált a közös működtetésű színházak állami támogatása a Kulturális és Innovációs Minisztérium ...
Megújul idén a gyulai vár, a kiállítóhelyet működtető cég szakemberei több lépcsőben terveznek átalakításokat az egykori ...
Új helyszínen, a Bálnában lesz az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál, amelyet október 2. és 5. között rendeznek meg. Az ...
A Gyergyószárhegyi Művésztelep 64 alkotójának munkáiból nyílik kiállítás a Műcsarnokban március 7-én az erdélyi művésztelep ...
5 csillag 4.5 csillag 4 csillag 3.5 csillag 3 Stars 2.5 csillag 2 csillag 1.5 csillag 1 csillag 0.5 csillag A 10 éves Deák17 Galéria kiállítást szervez, melynek célja a közönség és a kortárs művészet ...
A cseh újhullám emblematikus rendezője, a kétszeres Oscar-díjas Milos Forman legismertebb filmjeit vetítik a Puskin moziban - ...
A Ferenczi Noémi-díjas grafikus "Álló/Mozgó – mindegy" című tárlatát február 13-án mutatják be.